Bejelentés


SwordArtOnline


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









Szóval úgy döntöttünk, hogy összeszedünk egy csapatot. Egy Partyt. Ezt azonban nehezebb és fájdalmasabb volt kivitelezni, mint kitalálni. Először bevettünk négy kezdő playert – de igazán kezdőt. Szerintem a SAO volt az első játékuk. Nem telt bele három óra, és mind meghaltak. Pedig nem mentünk csak farkasok és kígyók ellen. És a halál itt más volt, mint bármely más játékban. Tudtuk, hogy ők már nem kelnek fel. Se itt, se ott. Végleg vége az életüknek. A nap végére kikészültem. Tizenketten haltak meg – tizenkét ember életének volt vége végérvényesen. Már ha Kayaba igazat mondott az első nap. De nekem nem úgy tűnt, hogy blöfföl. Bizonyítékokkal is alátámasztotta, amit mondott.
-    Hagyjuk – rogytam le egy székre a fogadóban, ahol a szállásunk volt. – Képtelenség jó csapatot találni.
-    Nem az – vetette ellen Diabel. – Csak próbálkoznunk kell – próbálkoznunk megvédeni a playereket.
-    Mondd ezt annak a tizenkettőnek, akikkel ma találkoztunk! – replikáztam.
-    Mi mindent megtettünk... – felelte csendesen.
-    Hát éppen ez az! – vágtam a földhöz a poharat, amiből ittam. Semmi nem maradt belőle -  a rendszer ugyanúgy törölte, mint egy halott szörnyet vagy egy használhatatlan fegyvert. – Mi mindent megtettünk, mégis meghaltak! Miért érzed úgy, hogy ez egy fikarcnyit is segít? Egyáltalán – folytattam egy kisebb szünet után – aki ennyire nem tud harcolni, az minek megy az erdőbe a szörnyekhez? Meghalni? Talán ők nem hallották a játékmester mit mondott? Vagy csak szimplán túl hülyék felfogni, hogy az életükkel játszanak? – a végére már majdnem kiabáltam. Aztán szép lassan mély lélegzeteket véve lenyugtattam magam.
Diabel mikor megszólalt, hangja nyugodt volt. De ő sem volt túl rózsás hangulatban. Erre még az is rátett, hogy kint zuhogni kezdett az eső. A fogadó kezdett megtelni playerekkel.
-    Nem adhatjuk fel. Így a Második Emeletre nem jutunk el, nemhogy a Századikra. És nekem kell az az item, amit a Kobold Tábornok dob le. Szóval próbálkozunk tovább, addig, amíg nem lesz legalább nyolc emberünk, akik szintén legalább 5-ös szintűek.
-    Tényleg te most hanyas szintű vagy? – kérdeztem hirtelen felindulásból, így, hogy felhozta a szinteket.
-    6, és te?
-    Én is – válaszoltam. – Mára elég volt – néztem az ablakon kopogó esőt. – Lefekszem.
-    Rendben – bólintott Diabel. – Én még megpróbálok valamit.
-    Oké, csak ne halj meg, legalább te ne – kértem.
-    Ki se megyek innen – nevetett. – Elég érdekes lenne, ha itt meghalnék.
-    Jó... – morogtam  - Szevasz.
-    Szia – köszönt el ő is.
Az aznapi éjjelem sokkal rosszabb volt az előzőnél. Álmomban playereket láttam, ahogy elkeseredetten küzdenek, rohantam hozzájuk, hogy segítsek, de mintha futószalagon lettem volna – egy tapodtat se mozdultam a helyemről – csak a halálsikolyok voltak, egész éjjel...

Másnapra nem hogy elállt az eső, de akkora vihar keletkezett, hogy azon csodálkoztam, a fogadó még helyben van. Szinte minden percben villámlott, amit hatalmas dörgések követtek. Elég volt fél percig kinyitni az ablakot, a szobám máris olyan hideg lett, mint a másik világban megélt leghidegebb télen, a viharos szél által befújt eső pedig mindent eláztatott. Olyan más volt, mint az az Aincrad, amit első két nap láttam. Ezt szóvá is tetttem, mikor testvéremmel lent találkoztam.
-    Heavy Thunderstorm – felelte erre ő. – A Béta Teszt alatt csak egyszer futottunk bele ebbe az időjárási jelenségbe.
-    Attól még megyük harcolni ugye? – kérdeztem. – Egy kis szellő, meg némi eső nem tart vissza minket, főleg nem egy Béta Tesztert.
-    Hát rendben – egyezett bele Diabel, de nem állt fel, csak az ajtó felé intett. – Csak utánad.
Bólintottam, és kinyitottam az ajtót, amit azzal a lendülettel vissza is csapott az arcomba a szél.
-    Én a helyedben inkább egyelőre maradnék – szólt hangja a hátam mögül.
-    Támogatom – ültem vissza. – Lehet tudni, hogy ez meddig tart? – kérdeztem a viharra célozva.
-    Amíg el nem áll – vont vállat testvérem.
-    Nem mondod? – nevettem fel keserűen. – De most komolyan, azt mondtad a Béta Teszt alatt már volt egyszer ilyen, akkor meddig tartott?
-    Ssssh! – pisszegett rám. – Nem tudhatják, hogy Béta Teszter voltam!
-    Ne legyél már ennyire paranoiás – legyintettem.
Szokás szerint egy elég eldugott részen ültünk, viszonylag távol a többi playertől.
-    Tudni akarjátok, meddig tart a vihar? – szólalt meg egy harmadik hang.
Egy lányhang.
-    Elmondhatom nektek – lépett elő a titokzatos alak egy oszlop árnyékából.
A lány barna szemekkel, hosszú, derékig éri barna hajjal, és viszonylag sok szeplővel büszkélkedhetett. Alacsony volt, olyan 150-160 cm, tinédzser életének közepén járhatott. Kimondottan szép volt. Fekete ruhát viselt, barna csizmákkal. – De az nincs ingyen.
-    Egy Information Broker – szólalt meg Diabel. – Mi mindent hallottál? – szegezte neki a kérdést.
-    Ma csak annyit, hogy tudni akarjátok, mikor mehettek vissza a harcmezőre. Tegnap viszont a barátoddal – itt felém bólintott – arról beszéltetek, hogy egy Partyt akartok csinálni. Megkérdezhetem, miért?
-    A Ruin Kobold General ellen – felelte őszintén a testvérem.
-    Az első Field Boss – mormolta a lány, és látszott rajta, hogy gondolkozik valamin.
-    Egy olyan semmitmondó információért, mint az, hogy mikor áll el a vihar, nem fogok Colt pazarolni – szólaltam meg, mire mindketten rám néztek. – Amíg tart, addig úgyse tehetünk ellene semmit, ha pedig vége lesz, akkor újra megyünk harcolni. Szóval az információ, aminek a birtokában vagy – fordultam a lány felé – értéktelen és hasztalan.
Szavaim hatására a lány lerogyott egy székre. – Igazad van – morogta, és nem nézett ránk. – Csapnivaló vagyok, semmit nem tudok kideríteni, csak értelmetlen baromságokat.
Hirtelen bűntudatot éreztem, habár nem tudtam miért, de úgy éreztem, most mélyen megbántottam.
-    Hé – tettem a vállára a kezem – Még csak három napja vagyunk itt. Belejössz még, ne aggódj! És nem vagy hasztalan, nem hinném, hogy túl sokan ismerék a Ruin Kobold Generalt, maximum csak a Béta Teszterek. Hacsak te nem vagy az – a lány fejrázása elárulta, hogy nem. – Na látod, semmi okod a szomorkodásra – próbáltam még egy kicsit bíztatni,ami szöges ellentétben állt azzal, amit a való életben csináltam volna. Aincradban valahogy más embernek éreztem magam. És ez nagyon tetszett. – máris sokkal előrébb jársz, mint sok mindenki más.
A lány végre felpillantott. A szemében mintha könnyek csillogtak volna, de lehet, hogy csak a kinti eső tükröződött vissza.
-    Tényleg így gondolod? – kérdezte lassan.
-    Kayaba töröljön, ha hazudok – feleltem.
-    Azt inkább ne – ráta a fejét immár mosolyogva a lány – Egy ilyen jószívű ember nem érdemli meg, hogy ilyen korán haljon meg.
-    Én, jószívű? De hisz nem is ismersz – visszakoztam.
-    Te sem engem, mégis megvígasztalál – vetette ellen.
-    Ja, előtte meg azt mondtam, hogy béna vagy – morogtam.
-    Nem is használtad ezt a szót.
-    De értetted, amit ki akartam fejezni – mutattam rá a lényegre.
-    Utána viszont felkaroltál, és megvigasztaltál – replikázott. – Szóval mégis csak jó ember vagy – mosolyodott el újra.
-    A nyakamat nem, de a kardomat rá, hogy ezek ketten össze fognak jönni – suttogta Diabel.
-    Mit mondtál? – fordultam testvérem felé.
-    Semmit-semmit – felelte ő a nem-tudom-miért-nézel-így-rám arckifejezésével.
-    Sajnálom, általában nem vagyok ilyen – szólalt meg ismét a lány. Csak... elmondhatok valamit? – kérdezte komoly arccal.
-    Persze – feleltem.
-    Köszönöm – felelte hálás arccal, majd nagy lélegzetet véve belefogott. – Tegnap, késő délután volt már. A öcsémmel, és két barátjával voltunk az erdőben. A Béta Teszterek által írt Guide Book útmutatását követve eljutottunk egy barlangig, ahol egy árnyékköpeny volt. Sok farkas  őrizte, amiket nehezen ugyan, de leküzdöttünk. Az összes italunk ráment, és egyikünknek sem volt már a zöld zónában az élete. De végül diadalittasan fogtam meg a köpenyt, és akkor...akkor... – a hangja itt elcsuklott.
-    Nem muszáj végigmondanod, ha nem akarod – ajánlottam, de ő megrázta a fejét.
-    Nem... ha magunkba fojtjuk, akkor csak még rosszabb lesz, legalábbis ezt mondják.
Vett néhány mély levegőt és gyorsan elmondta a végét.
-    A Guide Book semmit sem írt erről... megjelent öt medve.... csak én tudtam elmenekülni hála a köpenynek... miért vagyok egyáltalán életben? Nekem is meg kellett volna halnom – a lány már sírt, és a vállamba fúrta az arcát.
Diabelre néztem egy most-mégis-mit-csináljak arckifejezéssel, elvégre ő volt a pszichológus, én vajmi keveset értek az emberekhez. Végül esetlenül, óvatosan fél kézzel átöleltem a lányt. Mialatt sírása csillapodott, hirtelen az öcsém jutott eszembe. Egyfelől örültem, hogy nincs itt a haláljátékban, de ugyanakkor nem biztos, hogy nagyobb biztonságban van otthon, az apámmal.
-    Köszönöm – a lány hangja zökkentett vissza a gondolkodásomból újra a játék világába.
-    Szívesen, bár nem tudom mit – feleltem kissé zavartan.
-    Hogy meghallgattatok – felelte erre ő. – Nem lett volna muszáj, hiszen számotokra idegen vagyok.
-    Még – szólalt meg Diabel hosszú idő óta először.
-    Hogy érted ezt? – nézett Diabelre kérdő arccal.
-    Nézd... Nincs kedved csatlakozni a csapatunkhoz?
-    Én?  Mármint... nekem? – a testvérem bólintott.  - De igen, nagyon is, de nem vagyok én egy kicsit... béna? Mármint... elfutottam a medvék elől, és a társaim mind meghaltak, biztos hogy be akartok venni a partytokba?
-    Téged legalább nem zabáltak meg a farkasok meg a kígyók – morogtam. – Hidd el, nagy szükségünk van rád.
SYSTEM: Lucy joined the party
-    Lucy? Szép név – jegyeztem meg.
-    Az Esvald is szép – felelte erre ő mosolyogva.
-    Végülis elmondod, meddig tart ez a vihar? – tértem más témára.
-    Azt mondták néhány napig.
-    Nagyszerű – néztem ki az ablakon a legcsekélyebb lelkesedés nélkül. – Most rohadhatunk itt, pazarolva az időt. Harcolni akarok, szörnyeket ölni, kardozni, felfedezni, nem egy fogadóban ülni, és arra várni, hogy végre lehessen valami értelmeset is csinálni.
-    Egyetértek – felelte Diabel. – De amíg nem mehetünk,addig megtanítalak, hogyan válj erősebbé.
-    Nem úgy tűnt, hogy a kék bikák, a farkasok, a kígyók vagy akármi más legyőzése túl nehéz lett volna – gondolkodtam el. – Viszont azt elismerem, hogy a te támadásaid mindig sokkal erősebbek voltak, holott ugyanolyan magas szinten vagyunk.
-    Pontosan erre célzok. Amíg neked 20-25 vágás kell egy ellenfélbe, addig  nekem 1, 3 ellenfélbe. Erősebb ellenfeleken szinte semmit sem fogsz tudni lesebezni. Ha nem használod a Sword Skill-eket – magyarázta.
-    Sword Skill-ek? – kérdeztem vissza. – Hogyan működnek?
-    Sima támadásokkal ellenben extra gyorsaságot és  erőt adnak, valamint olyan kombókat tartalmaznak, amiket egyébként képtelen lennél megcsinálni.
-    Szuper. Megmutatod, hogy kell használni ezeket? – kérdeztem izgatottan.
-    Ehhh... – dohogott Diabel – Nincsen hely. Ha itt kezdenénk el párbajozni, akkor valószínűleg mindent összetörnénk, aminek a fogadó tulaja valószínűleg nem örülne, se a többi player.
-    A szobák, ahol lakunk? – ötleteltem.
-    Az nem elég nagy – rázta a fejét a testvérem.
-    Az enyém igen – szólt közbe Lucy. – Nyugodtan használhatjuk.
-    Használhatjuk? – kérdeztem vissza, erősen megnyomva az utolsó szótagot.
-    Én is erősebb akarok lenni – felelte a lány.
-    Részemről rendben – bólintott Diabel – Emlékezz Esvald, most már Lucy is a csapatunk tagja – fordult felém.
Bólintottam, és a lány felé fordultam.
-    Elnézést kérek – feleltem. – Nem akartalak kizárni, vagy ilyesmi. Csak új nekem még ez a partyzás. Mindig is solo voltam.
-    Semmi baj – felelte Lucy. – Nem sértettél meg vagy valami.  Aranyos vagy és kedves – tette még hozzá, mire Diabel elmosolyodott.
-    Mi olyan vicces? – kérdeztem.
-    Semmi-semmi –nézett rám megint ugyanazzal az ártatlan arckifejezéssel.
Annyiban hagytam a dolgot, és a tréningre koncentráltam. Lucy szobája valóban sokkal tágasabb volt, a székek falhoz tolásával, épphogy volt annyi hely, hogy tréningezzünk, igazi párbajhoz már kicsi lett volna.
-    Na hogy működik ez a Sword Skill dolog? – kérdeztem Diabelt, mikor már egymással szemben álltunk, kivont kardokkal.
-    Jobb ha figyelsz, mert ez a SAO alap harcrendszere. A kulcs ahhoz, hogy megaerős harcos legyél.
-    Diabel! – vágtam közbe.
-    Igen?
-    MONDD MÁR!
-    Jól van, nyugi – nevetett. – Csupán csak annyi a dolgod, hogy megállsz egy kiindulópontban, és hagyod hogy a skill átjárja a testeded. Érezd a skillt, ahogy ki akar törni a kardodból, míg végül eggyé nem válsz vele, és akkor – Diabel kardja itt feketén kezdett el világítani, majd egy szempillantás előtt előttem termett, és két olyan gyors vágást intézett ellenem, hogy meglepődni se volt időm, már a földön feküdtem – hagyd, hogy elszabaduljon – fejezte be.
-    Wow – ámuldoztam. – És nem is kell kimondani, a skill nevét vagy kiválasztani a menüből, vagy valami ilyesmi? – kérdeztem.
-    Nem – rázta a fejét a testvérem. – A NerveGear ki tudja olvasni az agyadból, hogy mit akarsz csinálni, és ha képes vagy azt a skillt használni, akkor végre is hajtja. Legyél azonban óvatos: a skill végrehajtása után, néhány pillanatig nem tudsz majd mozogni, se ellentámadni. Azonban a te kardozási képességeidet elnézve, te szerintem félre tudod majd ütni az ellenfeled fegyverét, amíg nem tudsz majd újra mozogni, és egy újabb skillt bevetni. Valamint minden skillnek van cooldown-ja, értelemszerűen minél erősebb és hosszabb kombó skill, annál hosszabb a cooldownja is.
-    És mennyi ilyen skill van, és honnan tudom meg, hogy mik ezek? – kérdeztem kíváncsian.
-    Azt mondják végtelen sok. Persze most, mikor még 10-es szintűek se vagyunk, még nem sok elérhető. A GuideBook leír rengeteg alapot. Gyakorolj itt Lucyvel, addig én elintézek valamit – magyarázata végén kifelé indult, mikor Lucy utánaszólt.
-    Te hogyhogy nem maradsz? Nem kéne neked is gyakorolni? – kérdezte.
-    Én már elég jó vagyok – felelte erre ő. – Nektek az a feladatotok, hogy olyan jóvá váljatok mint én, lehetőleg azelőtt,mielőtt az eső elmúlik. Addig én megpróbálok összeszedni néhány embert, és a következő falu felé vehetjük az irányt. Ha elérjük a Tolbana nevű falut, onnan már közel lesz a dungeon, és az őrzője, The Ruin Kobold General.
-    Megteszünk minden tőlünk telhetőt – bólintottam komolyan.
-    Tudom – felelte vigyorogva a testvérem, majd kiment, én pedig Lucyvel együtt belevetettem maga a GuideBook által listázott SwordSkill-ek tanulmányozásába.



Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?













Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!