Bejelentés


SwordArtOnline


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









A portálból kijövet első észrevételem az volt, hogy a játék visszaspawnolta a Kobold Troopereket.
- Nagyszerű – morogtam.
Nem azért, jól esett végre mással is küzdeni, nem csak értelmetlen kék bikákkal, de egyvalamit nagyon utáltam a játékokban: ha egy megaerős Boss-t (márpedig a Kobold General nem kispályás) még egy rakás más ellenség is véd. Márpedig itt is ez volt a helyzet. És esteledett. A látási viszonyok rohamosan csökkentek. Indultam volna a koboldok ellen, de Diabel megállított.
- Nincs esélyünk ellenük. Hagyjuk őket most.
- Viccelsz? – néztem rá megütközve.
- Egyáltalán nem. A Boss-t nem tudjuk megölni. Még ketten sem. Ahhoz több ember kell – érvelt Diabel. – Ráadásul sötétedik.
- Igazad van – ismertem el. – De hova menjünk? Fogalmam sincs, hogy hol vagyunk – néztem körbe.
Amit láttam, az csak végeláthatatlan mezők meg a Kobold Tábornok barlangja volt.
- A többi player bizonyára már elkezdte a gyenge ellenfelek legyőzését, ezzel fejlesztve magukat. A Starting City-be nem lenne értelme visszamenni. Menjünk el Horunkába, és keressünk egy jól fizető Questet – javasolta Diabel.
- Jól hangzik – bólintottam. – De én még új vagyok itt. Nem tudom hol az a hely, amiről beszélsz.
- Használd a Teleport Kristályodat. Mivel olyan partyban vagy, aminek egy tagja – jelen esetben én – már felderítette a várost, te is odateleportálhatsz.
- Rendben van – bólintottam. – Mi is volt a város neve?
- Horunka.
- Teleport: Horunka! – kiáltottam, miközbena kezemben tartottam kristályomat.
Pár másodperc múlva egy Starting City-től lényegesen különböző városkába értem. Vagy inkább faluba. Horunka nem volt nagy, és alig egy-két player volt itt egyelőre.
- Úgy tűnik, nem sokan jutottak még idáig – jelent meg mellettem Diabel, miközben egy fekete hajú, tizennégy-éves forma fiú rohant be a faluba, szétvágva két farkast.
- De már jönnek – vetettem ellen, miközben néztem, hogy az újdonsült jövevény hogyan küzdi le ellenfeleit.
A városokban ugyan nincsenek szörnyek, se semmilyen ellenség, és más player se támadhat rád, mert a városok Safe Zónának, Biztonságos Zónának minősülnek. Ellenben kintről be lehet csalogatni a szörnyeket. Láttam, hogy Diabel is a fiút figyeli.
- Mit gondolsz? – kérdeztem tőle.
- Extrém gyors reakcióidő. Ismeri  a játékot. Látszik rajta. Szinte bizonyos vagyok benne, hogy Béta Teszter volt. A kardja erősnek tűnik. Akár még bajt is okozhat.
- Bajt? – kérdeztem meglepődve.
- Igen – felelte Diabel sötéten. – A Bossok extrém erős itemeket dobnak le. Ez a Last Attack Bonus. Mint a nevében is benne van, azok kapják ezt, akik utoljára csapnak le a Bossra, megölve azt. Mi is ezekre az itemekekre hajtunk. Szóval ez a player a riválisunk – magyarázta Diabel.
- Oh, így már értem – feleltem.
- Na haladjunk – tért rá egy másik témára a társam – Ha nem vesszük fel időben a jó Questeket,   akkor a többi player megérkezésével drasztikusan megnehezedik majd azok megcsinálása.
- Miért is? – kérdeztem.
- Azért – kezdett bele a válaszba Diabel – mert tegyünk fel, hogy az a Quested, hogy ölj meg 40 goblint. Minél több player csinálja ezt a küldetést, annál kevesebb az elérhető goblin. Ismered azt az érzést más online játékokból, mikor nemtudod megcsinálni a küldetésed, mert mások egyfojtában leszedik előled az ellenfeleidet, nem? – fordult felém.
- De igen – feleltem frusztráltan. – És rohadtul idegesít.
- Engem is – értett egyet Diabel. – Szóval jó lenne minél előbb kezdeni.
- Mondjuk most? – vigyorogtam.
- Hát ha nem vagy fáradt – mosolyodott el Diabel is.
- Ébren vagyok, mint aki  tizenkétórás alvásból kelt fel – nevettem, miközben az eget néztem, a csillagos eget, ahogy a fehéren világító Hold lassan megkezdte sétáját, bevilágítva ezzel a csillagfényes éjszakát.
- Gyönyörű, nemde? – jegyezte meg Diabel. – Aincrad világa..
- Világéletemben a fővárosban éltem, betontömbök között, gépjárművek zajában... Aincrad világa egy álom számomra. Soha nem akarok innen elmenni. De azért végig akarom vinni a játékot. Ugyanakkor élvezni is akarom. Nem akarok végigrohanni a száz szinten. Élvezni akarok minden egyes percet, amit itt töltök.
- Szívemből szóltál barátom – felelte Diabel egy kisebb hatásszünet után. – Így érzek én is.
- Ennek örülök – vigyorogtam. – Na és melyik Questtel kezdjük?
- Én mondjam meg? – kérdezte Diabel.
- Nekem úgy tűnik – gondolkodtam el – hogy te vagy itt a rangidős, tapasztalt játékos. Szerintem ha valaki, akkor te tudod, hogy mivel kezdjünk.
- Nos – vágott bele Diabel – kezdhetnénk a Kobold Slaughterrel, de mivel még nem férünk hozzá a Labirintushoz, ez ejtve. – Diabelen látszott, hogy erősen gondolkozik. – Legyen a Hunter of Hunters – mondta végül. –Tudom is, hogy hol lehet felvenni.
- Szuper. Menjünk – bólintottam.
Egy fogadóba mentünk. Diabelen látszott, hogy ismeri a járást.
- Szép estét harcosok – köszönt a bárpult mögött álló NPC. – Miben lehetek szolgálatukra?
A választási lehetőségek közül a társam kiválasztotta a Quest, majd a Hunter of Hunters opciót. Utána kivett még egy szobát is, 7 napra, 500 Col-ért.
- 1 napra 100, 7 napra 500 – magyarázta. Így sokkal jobban megéri. Szerintem te is így csináld – javasolta.
Bólintottam, és kivettem a szomszédos helyiséget.
SYSTEM: Diabel módosította a Party Questet Hunter of Hunters-re.
- Ketten csináljuk? – kérdeztem.
- Nem túl nehéz – vont vállat Diabel. – Nem kell több ember.
- Sajnálom, de én mindig egyedül dolgozom – már léptem volna ki a party-ból, mikor társam kérdése megállított.
- Miért? – kérdezte, és kíváncsian nézett rám.
- Elmondhatom, hogyha érdekel – feleltem nem túl nagy lelkesedéssel.
- Érdeklődve hallgatlak – a fogadó hátsó részébe ment, és leült egy székre. Én is így tettem.
- Nos, én nem igazán jövök ki az emberekkel. – fogtam bele. -  A suliban mindenki a napi dolgokról, a fiúk a sportról, és a lányokról meg a jó járművekről beszélnek, a lányok a sminkelésről, a pasikról, meg mindenféle számomra lényegtelen érdektelenségről. Én más vagyok, és ezért utálnak engem. Én játékos vagyok. Én szeretem egy másik világban élni az életemet. Egyébként unatkoznék. Ha nem lennének a játékok, talán már én se lennék. Otthon - ha nevezhetem így – képtelenség megmaradni. Állandó alkoholszag, és csak reméled, hogy aznap nem talál meg az apád, hogy szétverjen, és felvegye a biztosítási pénzt.
- Ez mind nagyon szomorú – szólt csendesen Diabel, és hangjában őszinte együttérzés és sajnálat volt – de nem magyarázza azt, hogy miért nem vagy például egy Guild Vezető valamilyen játékban. Elvégre ott olyanokkal találkozhatsz, aki olyanok, mit te – mutatott rá.
- Igen... és nem – feleltem. – A legtöbb gamer kikapcsolódni jár az online játékvilágba – én viszont abban élek. És egyszerűen csak jobb szeretem, hogyha hagynak a magam dolgával törődni, és ők is törődnek a maguk dolgával.
- Szerintem ez azért van benned,mert a hosszú évek során, amíg mindenki bántott, elidegenedtél az emberektől. Pedig hidd el, vannak olyanok, mint te. Vedd például ezt a játékot, a Sword Art Online-t. Hagyd a múltat magad mögött. Adj egy esélyt Aincrad népének. – tanácsolta Diabel. Elvégre itt mindenki legelitebb, igazi gamer, hiszen csak 10.000 db készült a játékból. És szerintem te nagyszerű harcos leszel Esvald – tette még hozzá.
Kínosan hosszú ideig csak néztem magam elé, mint aki lefagyott. Aztán egyszer csak kitört belőlem a nevetés.
- Pszichológusnak készülsz, vagy mi a fene? - kérdeztem.
- Lehetséges – rejtélyeskedett. – De most menjnünk aludni. Vár ránk egy Quest.
- Vár ránk egy Quest – búcsúztam el én is, és felmentünk a fogadó emeletére, ahol a kivehető szobák voltak.
A szobám nem volt túl nagy, egy embernek pont elég. Egy ágy, egy asztal és ennyi. Ledőltem a puha ágyra, ami számomra felértegy összkomfortos királyi ággyal. Elvégre a szegény szétszakadt matrachoz képest, amin otthon alszom, ez minden szempontból tökéletes volt. Este még sokáig feküdtem ébren, figyelve a Hold útját Aincrad csillagos egén, és  nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak. Hazaértem gondoltam, tizenhat év után végre hazaértem.

Másnap reggel Diabelt már lent találtam, épp némi italt ivott.
- Szép jó reggelt – köszönt, mikor leültem én is az asztalhoz.
- Neked is – feleltem egy nagy ásítással megtoldva.
- Készen állsz a questre? – tért rögtön a lényegre.
- Hát remélem – feleltem némi kétellyel a hangomban. – Azt írja, hogy Kill the Great White Beast in the fields of Floor 1. Egy kicsit ijeszően hangzik.
- Ne aggódj – legyintett Diabel. – Aki ki tudott tartani a Ruin Kobold General ellen, annak ez nem fog problémát okozni.
- Akkor kezdjük – álltam fel, és nyújtózkodtam egyet.
Kimentünk, és elteleportáltunk egy erdőbe.
- Milyen szörnyek lesznek itt? – kérdeztem kissé félve, a fákat nézve, amik fenyegetően hajoltak felém.
- Semmi extra – biztosított Diabel. – Farkasok, darazsak, miegymás... – Egyszerű lesz – bíztatott.
- Remélem nem halunk meg.
- Ugyan, dehogy halunk meg – nevetett a társam. – Na gyere, inuljunk.

Hamar kiderült, hogy kezdeti félelmem alaptalannak bizonyult. Aincrad kifejezett barátságos arcát mutatta meg ebben az erőben. Madara csiripeltek, és szálltak ágról-ágra, rókák szaladtak nyulakat üldözve... Olyan volt, mint egy átlagos erdő. De számomra mégis szép, és lenyűgöző. Megnyugtató. Semmi rosszat sem éreztem. A barátnőm halála után érzett depressziónak se találtam már nyomát se magamban. Ez volt Aincrad varázsa. Második napom volt még csak, de máris megváltozott az egész életem.
Jó kétórai sétálás, és farkasokon való képességgyakorlás utánvégre megtaláltuk a barlangot.
- Ez az a hely – állapította meg Diabel.
- Akkor gyerünk, menjünk be – indultam előre.
Beléptünk a sötét barlangba. Nem kellett sokáig gyalogoljunk, hogy megtaláljuk a Great White Beastet, fehér szőre szinte világított a barlangban. Egy nagyobbfajta, leginkább farkashoz hasonlító lény volt az, pengeéles fogakkal, és tüskékkel a hátán. Ahogy közeledtünk felé, egyre vészjóslóbban morgott. Diabelt figyele, ő valahogy kevésbé volt szimpatikus neki.
- Készülj... – mondta halkan Diabel. – Készülj...
Az állatot figyeltem, kardom már a kezemben volt. Minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy védekezzek.
- Készülj... MOST! – kiáltotta, mikor a szörny elrugaszkodott, egyenesen neki a társamnak.
Ő sem volt rest, oldalraugrott, kitérve a előle, én pedig a másik oldalról egyenesen a pofájába szúrtam a kardom. Felüvöltött, és felém karmolt, de én blokkoltam. Nem volt egyszerű, a támadása erős volt. Közben viszont Diabel hátulról egy vízszintes, majd egy függőleges vágást mért a bestiára, aki ennek hatására hátratántorodott, és ismét felüvöltött. Én sem voltam rest, ráugrottam a hátára, és levágtam a tüskéit. Társam közben a lábait támadta. Az állat már iszonyúan dühös volt. Elrúgta Diabelt, és levetett engem a hátáról. Szinte azonnal támadott, nekem. Felugrottam, és féltem ugyen, de én is rohanni kezdtem felé.
- Engem nem fogsz megölni! – ordtottam, és egy horizontális csapással kivégztem a vérengző bestiát.
- Szép volt – kelt fel a földről Diabel,és sétált oda hozám. – A legtöbb player leblokkolt vola egy ilyen helyzetben.
- Először én is megrettentem – válaszoltam.
- De utána bátran nekirontottál – mutatott rá a társam – és kivégezted.
- Ez a játék más – feleltem elmerengve. – A szörnyek... egészen más egy képernyő előtt ülve szedni szét őket, és egészen más valóban szemtől-szemben állni velük.
- Igen tudom. Mikor először játszottam a SAO-val, én is így voltam vele. De hamar megszokod, ne aggódj.
- Amikor először játszottál – szólaltam meg lassan. – De hát a játék még csak most jött ki. De te máris ezer mindent tudsz, és úgy mozogsz Aincrad világában, mintaki nem először jár itt. Aminek csak egy logikus magyarázata van... Te Béta Teszter voltál! – kiáltottam fel.
Diabel szótlanul nézett maga elé.
- Valami baj van? – kérdeztem, mikor már jó ideje csak álltunk ott.
- Mindenki utálja őket – szólalt meg nagysokára a társam, igen halkan. – A Béta Teszterek csak magukra gondolnak, nem segítenek senkinek, ezért mindenki utálja őket. De én egy csapatot akarok, egy guildet is talán, mert a Bossok ellen egyedül semmi esélyünk nem lesz. Hiú ábránd ez, senki sem akar csatlakozni egy Béta Teszterhez... – megfordult, és kifelé indult a barlangból.
- Hé, azért itt ne hagyjál már – csatlakoztam hozzá a barlang bejáratánál. – Nem kell azért ennyire megutálni, csak mert felfedeztem a te naaaaagy titkodat – nevettem.
- Úgy érted...  te akarsz a csapatom tagja lenni? –nézett rám csodálkozva.
- Pont te mondtad tegnap, hogy adjak egy esélyt Aincrad népének. Tedd ezt te is – javasoltam.
- Úgy érted... csináljunk egy csapatot?
- Akár úgy is – mondtam – De előbb fejezzük be a questet, érdkel milyen cuccokat kapunk érte.
- Igaz – felelte. – De azért ne mondd el senkinek, hogy Béta Teszter voltam, oké?
- Nem mondom – ígértem, majd visszateleportáltunk a faluba.
Ettől fogva testvérek voltunk Diabellel. Igaz bajtársak, akik mindenben számíthattak egymásra. Akik semmit sem titkolnak a másik elől. Mert nem szükséges. Mert ők testvérek.

- Áh, jobb, mint az enyém – forgattam meg új kardomat, a Hunters Blessed Sword-öt. – Na, Level 5 – vigyorogtam, és a levegőbe boxoltam. - Király.
A régi kardomat eladva 100 Colhoz jutottam, plusza questért 5000-et kaptam, így összesen már 6220 Col tulajdonosa voltam. – Kezd gyűlni a pénz – mondtam csak úgy magamnak.
- Még csak dél van, de ez a nap máris király – mondtam Diabelnek vigyorogva. – Csinálunk még egy questet?
- Nem kell kétszer kérdezned – felelte Diabel, immár újra mosolyogva.
Így hát nekivágtunk, hogy újabb küldetésekkel fejlesszük magunkat, és a cuccainkat.












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!