Bejelentés


SwordArtOnline


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









Mindent blokkol, mindent blokkol, nem hiszem már el, mérgelődtem magamban, mikor ismét a padlón találtam magam. Sárga zóna. Óvatosan közelített, tanulva az előző esetből, amikor is megszívattam egy felugró lecsapással. Végül odaért hozzám, és lecsapott a kardjával – ám az már csak a padló deszkáját érte, oldalragurulásból ismét egy felugró lecsapást intéztem ellene. Neki is a sárga zónában volt már az élete. Most elkaplak, gondoltam, és gyors csapásokat intéztem a teste és a kezei ellen, ő viszont még mindig védekezett. Ahogy véget ért a kombóm, ismét támadásba lendült, először kitértem, majd sorra visszavertem a kardját. Aztán én is támadtam, újra. Ezúttal egy új dolgot próbáltam ki, ami a való életben egy elég hatékony technikának számított, de ez itt ugye Aincrad. Mindenesetre meg kellett próbálnom. Nem veszíthettem még egyszer. Beálltam, a kardom kéken felragyogott, és elkezdtem a kombót. Egy csapás a fejre – védte, majd félkört leírva alulról felfelé a lábra – sárga zóna vége, megint felülről, ezt megint védte, aztán a kardját a lába elé rántotta, hogy védje a következő csapásomat. Csakhogy azt ezúttal ismét fejre intéztem – élet a vörös zónában, még el is esett.
A párbajt megnyertem – végre.
-    Ez kemény volt – tápászkodott fel a földről Diabel. – Szép munka – bólintott elismerően. – Tudtam, hogy előbb-utóbb megcsinálod.
-    Kösz – bólintottam, és leültem az ágyra.- Töltsünk életet – javasoltam.
-    Jó ötlet – bólintott ő is, és elővett két HP potiont.
-    Biztos, hogy használjuk el most? – kérdeztem, mikor felém nyújtotta az egyiket. – Nem egyszerűbb most csak pihenni, és majd a dungeonokban elhasználni az életitalokat?
-    Merchantnak készülsz, vagy mi? – nevetett ő, miközben visszarakta az italokat az inventoryjába.
-    Miből gondolod? – lepődtem meg.
-    A legtöbb player kapva kap az alkalmon, ha életitalt kínálnak neki – magyarázta.
-    Nem vagyok noob – morogtam. – Csak azért, mert nem voltam Béta Teszter, ez még nem jelenti azt, hogy azt se tudom melyik végén fogják a kardot.
-    Mondtam én valaha ilyesmit? – kérdezte Diabel vádlón. – Mondtam, vagy tettem-e valaha bármi olyasmit, hogy okod legyen ezt érezni?
-    Nem – ráztam meg a fejem.  – Bocsánatot kérek. Csak tudod, ez az általános kép, ami a Béta Teszterekről kialakulóban van. – Ezért utálja mindenki őket. – Kezdem érteni, miért olyan fontos titokban tartani, hogy Béta Teszter voltál. Mert te túlságosan jó fej vagy ahhoz, hogy utálat tárgya legyél – nevettem.
-    Kösz – nézett rám hálásan Diabel. – Néha úgy érzem az egész világ ellenem van.
-    Ne aggódj testvér, mi mindig itt leszünk neked – nevettem.
-    Mi? Hogy érted azt hogy mi? – kérdezte.
-    Miről is van szó? – lépett be az ajtón Lucy.
-    Jaaaa, értem – nevette el magát Diabel.
-    Én meg nem – ült le Lucy egy székre.
-    Semmi különös – legyintettem. – De ha már az élettöltésnél tartunk – vágtam más témába – Diabel, hallottál arról a Skillről, hogy Battle Healing?
-    Vissza tud tölteni egy kevés HP-t, ha használod. Miért, felvetted ezt a skillt?
-    Igen, de nem igazán tudom, hogy kéne használni – magyaráztam.
-    Hát, úgy tudod fejleszteni, hogyha az HP-dat sokáig a vörös zónában tartod  - magyarázta.
-    Volt már jópárszor a vörös zónában az életem, de semmit sem fejlődött, nézd meg – lehívta a menüt és megmutattam neki.
-    Te jó ég – ámult el Diabel. – Itt hat skill van! – kiáltott fel.
-    Igen, és? – nem értettem mitől olyan nagy dolog ez.
-    Kezdőként csak két skillt kapsz, aztán 8 szintenként +1-et – hadarta. – És ezeket mind használni is tudod?
-    Fogalmam sincs – feleltem őszintén.
-    Nem tudnánk valahogy kipróbálni? – kérdezte Lucy.
-    De, remek ötlet – bólintott Diabel. – Csináljunk sötétet!
Lehúztuk a redőnyöket, és lekapcsoltuk a lámpákat. Ültünk a sötétben.
-    Ez most mire jó? – kérdeztem. – Úgy érzem magam, mint egy dungeonben.
-    A Night Visiont teszteljük – mondta a testvérem.
-    Értem.
Így ültünk vagy negyedórát.
-    Meddig várunk még? – morogtam, mert rettenetesen unatkoztam. Ez majdnem annyira volt izgalmas, mint két napja, várni, hogy az eső elálljon.
-    Tapasztaltál bármi változást? – jött testvérem hangja a sötétből. – Skill practice, vagy valami?
-    Semmi – ráztam a fejemet, bár nem tudom minek, úgyse látta senki.
-    Fejezzük már be – morogtam.
-    Jó, rendben van – azzal újra világosságot csináltunk.
-    Ez valami bug lehet – morfondírozott Diabel, ahogy a karakterlapomon a skilleket nézegette. – Nem tudom kitörölni, se megváltoztatni  őket. Ha eléred a 8-as szintet, talán többet megtudunk. Fő, hogy a kardhasználat és a Battle Healing működik.
-    Még jó, hogy ezeket választottad elsőnek – jegyezte meg Lucy.
-    A Battle Healing nem működik – vetettem ellen.
-    Pedig működnie kell. Gondolj arra, hogy milyen jó lenne ha jobban éreznéd magad, és arra, hogy az életed növekszik.
Megtettem, ennek hatására az életem a sárga zóna végéből a zöld zóna elejébe csapott át.
-    Mivel ez folyamatosan gyorsabb HP regenerálódást biztosít, jól jön majd a csatatéren – mondta Diabel.
-    Lassan indulhatnánk – vetettem fel. – A legtöbb player már az eső után útnak indult Tolbana felé, kivéve azokat, akik a Starting Cityben maradtak.
-    Kiváló észrevétel – bólintott Diabel. – Összehívom a többieket és mehetünk.
Ahogy azt Diabel mondta is, amíg mi gyakoroltunk, addig ő sereget toborzott. Vagy ha sereget nem is, de egy partyt mindenképpen. Három embert talált még, akik elég rátermettnek és jófejnek tűntek. Sajnos az egyikről kiderült, hogy nem hitt Kayaba Akihikonak, és annak, hogy aki a játékban meghal, az a való életben is, és megpróbálta megölni a testvéremet. Azonban azt sem vette figyelembe, hogy a városok Biztonságos Zónának minősülnek. Ami azt jelenti, hogy senkit sem lehet megölni, még a HP se csökken.  A City Guardok hamar elkapták a merénylőt, és börtönbe is zárták.
Szóval öten indultunk útnak Tolbana felé. Az úton próbáltunk mindenkinek segíteni, de így is rengetegen haltak meg. December elejére értük el a falut, Lucy szerint eddigre már közel kétezer player volt halott. A tízezerből. A mi partyink azonban stabilan tartotta magát. A HP-nk már alig csökkent a sárga zónába. Kivéve nekem és Diabelnek, de mi direkt hagytunk magunkat a gyenge ellenfeleknél, hogy a vörös zónába taszítsák életünket, azért, hogy fejlesszük a Battle Healing skillt. Időközben elértem a 8-as szintet, és a következő választott skillem elérhetővé vált. Útmutatásommal hamar elértük a barlang bejáratát, amit még az első nap találtam meg véletlenül. Akkor kész lettem volna meghalni, csak hogy kiderítsem milyen a halál a játékban. Még jó, hogy Diabel arra járt.
Egy hónapja tart már a játék. Habár sok borzalmat láttam és hallottam halálesetekről, még mindig sokkal boldogabb vagyok, mint bármikor. Boldoság... Talán most először vagyok boldog életemben... Aincradban nem vagyok kitaszított. Sőt, barátokra is leltem. Ki tudja mit hoz majd a jövő? De az biztos, hogy ebben a jövőben fontos szerepe lesz Diabelnek és Lucynek.

-    Készülj, támadás! – kiáltotta Diabel, én pedig nekirontottam.
A Ruin Kobold General hátratántorodott. Lespawnoltak a Kobold Trooperek.
-    Lucy, fedezd Esvaldot! – irányított a testvérem.
Az egyik Kobold Trooper hátbatámadott, de még mielőtt kardja a hátamba csapódott volna, valami más érintette a hátamat. Lucy volt az, ahogy teljesen hozzám simult, késével védve a Kobold támadását. Én a Boss-ra koncentráltam. Előreszökelltem, és felugorva a testét ütöttem vadul, de mindhiába. Blokkolt mindent, majd miután a tizenkét ütéses kombóm lejárt, ellentámadásba lendült, és két erős ütést mért a fejemre, és a testemre. Sárga zóna vége.
-    Cserélj! – üvöltötte Diabel, én pedig hátraugrottam. Ő előrerohant, és a pajzsával védekezett.
-    Tracy... – rohantam oda a csapatunk potion-szakértőjéhez. – Heal!
Tracy feltartott egy vörös kristályt, és felém irányította. Az életem azonal visszatöltődött.
Mivel a SAO-ban nincs se mágia, se semmilyen távolsági támadás, ezért a gyógyítást igen nehezen tudjuk csak megoldani. Vannak azonban potion-ök, és kristályok. Így hát javasoltam, hogy egy emberünk tartsa magánál a gyógyító itemeket, mi pedig folyamatos cserélgetéssel majd hozzá rohanunk healelni. Ez eddig működni látszik, azonban a Ruin Kobold General még nem szenvedett látható sérülést. Mind a négy életcsíkja tele volt.
-    Fókuszáljunk a Kobold Trooperekre először! – javasoltam, miközben rohantam a harc felé.
-    Jó ötlet, elintézzük őket, csak tartsd fel a Bosst! – utasított Diabel.
-    Meglesz – feleltem, és újra a Tábronok felé fordultam.
A játék soundtrackje is megváltozott, egy olyan dallamra, ami első hallásra belopta magát a szívembe. Epikus volt, heroikus, mégis gyönyörű. Tökéletesen illett Aincrad világához. A Kobold General lecsapott kardjával, én azonban félreugrottam, és a kezébe vágtam. Felüvöltött, és hátratántorodott. Gyorsan egy négy ütéses kombót indítottam, az első Sword Skillt, ami az eszembe jutott. Négy oldalról sújtottam le a kezére. Az legfelső életcsíkja végre lecsökkent egy kicsivel. Tudtam, hogy most ő fog támadni. Felülről intézte csapását, hogy a fejemre sújtson, de ismét elugrottam. Majd mikor a Boss emelte fel a kardját, nem várt támadást kapott. A Ruin Kobold General legalább három méter magas volt, olyan széles karddal, aminek pengéjén, szűkösen ugyan, de elfér egy ember. Ráugrottam a kardjára. Óvatosan végigfutottam rajta, és a vállába döftem a Hunters Blessed Swordöt, olyan erővel, amit csak a STR paraméterem engedett. Eközben Diabelék már a lábát támadták veszettül.
Persze ezt nem lehetett a végtelenségig húzni. Pár másodperc után lerázott magáról, és egy vízszintes vágással mindannyiunkat hátralökött, kivéve a testvéremet, aki pajzsával blokkolt.
-    Lucy, tölts életet, ez csodálatos összjáték volt! – mondta, miközben a sikeres blokkolást követően, még hátratántorította a Kobold Tábornokot.
Hamar felpattantam, és az első dolog amit megragadta a figyelmemet, az a Boss HP csíkja volt: A felső már teljesen hiányzott, az az alattinak is már csak a fele volt meg.
-    Úgy tűnik, ez komoly sérülést okozott – nevettem.
-    Nem is kérdés – nevetett velem testvérem.
Újra rázendített a zene, én pedig átadtam minden porcikámat a harcnak. Adrenalin áradt szét a testemben, ahogy támadtam és támadtam, majd védtem, és ismét támadtam. Leírhatatlan érzés volt. Úgy éreztem, hogy erős vagyok, hogy végre elérek valamit, hogy én leszek az aki legyőzi, és megszerzi a Bónusz Itemet. És mindezt nagyon is élveztem. Egy izgalmas játékba bezárva küzdöttem, barátaim oldalán, akik hasonlóak, mint én. Az életem, 16 évesen, végre valahára elkezdődött.
Lucy közben rohant, ám amint hátat fordított a Bossnak, az lecsapott rá.
-    LUCY, VIGYÁZZ! – ordítottam neki, de tudtam, hogy nem fog tudni időben reagálni, ezért odavetődtem elé, és a testemmel védtem őt.
A Kobold Tábornok kardja így belémhatolt, és pillanatok alatt leszívta az összes életerőmet. Úgy éreztem, most vége is, meghalok, mikor csak most kezdtem el igazán élni. Bizonyára így is lett volna, ha kékhajú testvérem nem üti félre a kardját, és támadja le a Bosst.
-    Mindketten töltsetek életet, de nagyon gyorsan – hadarta. – Ketten nem sokáig tartunk ki ellene.
Bólintottam, és rohantam Tracyhez, aki meg is jegyezte, hogy legyünk óvatosabbak.
További negyedóra kínkeserves harc után végre az utolsó életcsíknál voltunk. Már kezdtünk nagyon kifogyni a HP potionökből és kristályokból. A staminánk is folyamatosan a nullát verdeste, szóval egyre gyakrabban kellett Tracyhez rohanni.
-    Gyerünk, már nem sok van hátra – bíztatott Diabel, miközben a Tábornok lábát szúrta át, lejjebb csökkentve az utolsó HP csíkot is.
Az éhségszintem is kezdett felmenni, egyre kevésbé tudtam hatékonyan bevetni a SwordSkilleket, egyre  többször  ment mellé, vagy szimplán csak blokkolt a Boss. Egy horizontális, majd egy azt rögtön követő vertikális vágást intézett negyedik – lándzsát viselő társunk felé, akit ez a kombó felkészületlenül ért, és a földre taszította. A HP-ja a vörös zónába csökkent.
-    Menj, életet tölteni! – ordította Diabel, és ő ment is -  ám sose ért oda Tracyhez, és az életmentő italhoz, mert a Kobold Tábornok leszúrta.
Lassítva láttam magam előtt, ahogy elesik, fegyvere kicsúszik a kezéből, és pár másodperc múlva már kék pixelekké esik szét, hogy aztán végleg eltűnjön.
-    NE! – kiáltottam, és a Bossnak rontottam.
Ezért megfizetsz, gondoltam, és felugrottam, hogy a sisakján beszúrjam a kardot, nem is egyszer, de négyszer. Aztán leütött,  de én azonnal oldalgurulásból felpattantam, és hárítottam  támadását, miközben egy nagyon mérges Diabel szó szerint lehasította a páncélt a lábáról. A Boss utolsó életcsíkja a vörös zónába csapott át. Felüvöltött, és eldobta a kardját.
-    Taktikát változtat, vissza! – utasított a kék hajú, de én ezúttal nem hallgattam rá.
-    Mostmár megdöglesz! – mennydörögtem, és a legerősebb SwordSkillemet aktiválva, egyenesen a páncélozatlan nyaka felé ugrottam, és felszúrtam azt.
Láttam, hogy próbálja elővenni a másik fegyverét, erre még mélyebbre döftem a kardom, és néhány másodperc múlva a Ruin Kobold General megmerevedett, és ismét pár másodperc múlva ugyanolyan apró kék pixelekre hullott, mint lándzsát forgató barátunk néhány perce. 
-    Te... megölted – suttogta elhűlten Diabel fél perc néma csend után.
Valóban megjelent a Congratulations!! felirat, ott ahol egy perce még a Boss volt, előttem pedig egy kis képernyő, olyan mint ami szintlépéskor, vagy Quest teljesítéskor, vagy akárilyen ellenség levágásakor megjelent. Ellenben ez másról tudosított.
Congratulations, you got the last attack bonus!
Oh, hát persze. Aki az utolsó vágást viszi be egy Boss-nak a Sword Art Online-ban, kvázi megölve azt, az egy ritka itemet kap. Elfogadtam, és meg is néztem gyorsan mit kaptam. Kobold Lord’s Sword. A statisztikái messze túlszárnyalták a Hunters Blessed Swordöt, összehasonlítva a kettőt, az utóbbi nem is nevezhető kardnak a Kobold Nagyúr Kardja mellett.
-    Szépen elkaptad – jelent meg mellettem Diabel mogorván.- Meg is halhattál volna. A Rage Mode nem vicc, nagyon-nagyon veszélyes. Akár lehetett volna olyan is, ami maximalizálja a védekezést. Akkor biztosan lecsap.
-    De nem így lett, nem igaz? – emeltem magasba az új kardomat vigyorogva.
-    De igaz... amúgy én akartam azt a kardot... – morgott továbbra is.
-    Majd találsz te is valami jót – vontam vállat.
-    Nem – rázta a fejét. – A Last Attack Bonus ritka item. Jó ideig nem találunk majd ehhez foghatót. És ha már így segítek nektek, azért jó lenne ha kapnék is érte valamit – bökött a kardra.
-    Nézd, nem fogom odaadni – raktam fel a kardot a hátamra, mintegy jelezve, hogy ez most már az enyém. – De még hátra van a Floor Boss. Az is biztos valami jó itemet dob majd le. Egyezzünk meg abban, hogy ha a Floor Boss élete a vörös zónába csökken, akkor visszavonulok, és átengedem neked.
-    Rendben van – bólintott Diabel. – Ez így teljesen rendben van, de ha béna kardom lesz, azzal kevesebb  esélyem  lesz levágni, mondjuk most, hogy mondtad, hogy átengeded... Így valóban van esélyem.
Bólintott, és láthatóan elégedett volt magával.
-    Miről beszéltetek? – jött oda hozzánk Lucy és Tracy.
-    Csak itemekről, meg hogy miféle jó kardok vannak a játékban.
-    Fiúk – forgatták szemeiket, de közben nevettek.
Benéztem a dungeon sötét bejáratán.
-    Menjünk? – kérdeztem.
-    Semmiképpen se – rázta a fejét Diabel. – Elfáradtunk. A készleteink szinte kiürültek – Tracy bólintott. Holnap tartani akartam egy gyűlést. Elmondani a többi playernek, hogy megtaláltuk a dungeont, hogy legyőztük az első Field Bosst, hogy dolgozunk a játék végigvitelén, és hogy képesek is vagyunk rá, hogy ne adják fel, de így...
A győzelem öröme hirtelen elhalványult, ahogy belegondoltunk abba, hogy ma ismét meghalt egy társunk.



Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?













Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!